Beszélgetések

BESZÉLGETÉS JARO VOJTEKKEL,

Hogyan került kapcsolatba Szelmenc községgel és az ott lakó emberek tragikus sorsával?
A Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolára jártam, ahol sok színész barátom volt, mivel a Ventúr utcán abban az időben mind együtt voltunk. Egyik nap a közismert Depreso vendéglátó egységbe iszogattam Tóth Tibor színinövendékkel. Elmesélte nekem, hogy egy kis faluban él, amelyet már 60 éve kettészakítottak, egyik része Ukrajnához, a másik pedig Szlovákiához került és Ő, mikor kisfiú volt, mindig szeretett volna átbiciklizni az egész falun, de erre nem volt lehetőség. Akkor azt gondoltam, hogy az ital beszélt belőlünk, de mikor eljutottam Szelmencre láttam, hogy sajnos igaz, amit a barátom mesélt... Ez az élmény meghatározó volt, és elkezdtem komolyabban érdeklődni a falu iránt. A My zdes forgatásával párhuzamosan 2001-ben elkezdtem forgatni a Határ c. filmet is.    

Amikor belekezdett a film forgatásába, milyen elképzelése volt a filmmel kapcsolatban? Változott ez az elképzelés a film forgatása közben?
Ez már az elejétől kezdve probléma tárgyát képezte, ugyanis nem volt konkrét elképzelésem, hogy hogyan fogjak hozzá a témához, milyen képben tüntessem fel a határt. Nagyon sokáig jártam Szelmencre csak azért, hogy beszélgessek az itt lakókkal, hogy megkapjam azt a kiindulópontot, amelynek alapján belefoghatok a film forgatásába. Az elmesélt történetek mind a múltra vonatkoztak és ez számomra viszonylag statikusnak tűnt. Nem akartam a „Határ” történetét különböző képekkel, kitalált helyzetekkel rekonstruálni. Nagyon művinek tűnt volna, és én az autentikus helyzetekre épülő filmeket kedvelem, olyan történeteket, amelyek tele vannak élettel, emberi értékekkel. Úgy gondolom, ez a fajta megközelítés nehezebb, viszont mindig is kihívás volt számomra az olyan hiteles pillanatok megragadása, melyek az embert mélyen megérintik és olyan érzése van, mintha a mesélőkkel együtt ő is átélné az adott szituációt. Sikerült olyan embereket-szereplőket találnom, akiknek életét valóban mélyen befolyásolta a művileg létrehozott határ. Ezeknek az embereknek kezdtem el követni a sorsát. Ahogy a forgatás alatt változtak a sorsok, úgy változott a filmről alkotott elképzelés is. Elképzelésem teljesült és remélem, hogy a nézők is találnak benne néhány számukra is érdekes és hasznos epizódot. Hiszek abban, hogy minél intimebb, szubjektívabb az én saját elképzelésem a filmről, annál egyetemesebb, nyitottabb vagyok a külvilág felé. A kérdés azonban az, hogy a filmmel milyen széles nézőréteget tudok megszólítani, mivel forgatás közben nem gondolok a nézőkre, hanem saját magamból szeretnék a lehető legtöbbet kihozni. Annál boldogabb vagyok viszont, ha a film minél több néző igényét elégíti ki. Nem arról van szó, hogy a filmben nem használom az alapvető kommunikációs elemeket. A nézőt szeretném lekötni, meglepni, hogy az még csak ne is sejtse mikor lesz vége a filmnek, hogy a film megdöbbentse őt, ne legyen számára közömbös, hogy a katarzis még a moziból való távozás után is hatalmában tartsa, hogy ne csak azt kapja, amit várt, hanem egy kicsit többet, valami olyat, amire nem számított, hogy minél többet megtudjon rólam, a gondolatvilágomról.   

Mi a Határ c. film üzenete a nézők számára?
Arra szerettem volna rámutatni, hogy mennyire abszurd dolog is bármiféle határ létrehozása. Fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy a mai korban az egyén, az ember mennyire ki van szolgáltatva az államhatalom döntéseinek, ill. egyéb más felsőbb érdekeknek. Hová tűnt az ember megismételhetetlensége, páratlansága? Mi az embernek, mint egyénnek a jelentősége a mai világban? Az ember egyedül áll szemben a környezetével, amelyben él. Életéről lehet, hogy teljesen másutt döntenek, olyan helyen, ahová ő el sem juthat. Ugyanakkor rá szerettem volna mutatni tetteink abszurditására, hogy nézzünk magunkba és tudatosítsuk: értékrendünk teljesen felborult. Forduljunk magunkba és értékeljünk olyan emberi erényeket, mint a szeretet, alázat, tolerancia, egymásra figyelés, szerénység, egymás nem elgáncsolása, barátság, tisztesség, őszinteség, mert különben elveszünk... Ezek azok a dolgok, amelyek engem foglalkoztatnak és azzal, hogy filmet készítek belőlük, a lehető legtöbbet szeretném megtudni róluk. Tulajdonképpen ezért forgatok filmeket; az élet iróniája által megedzett páratlanul autentikus emberek olyan nyitott könyvek, amelyeket semmilyen könyvesboltban nem lehet megvásárolni.

Milyen hosszú ideig tartott a film elkészítése?
A forgatás 2001-ben kezdődött. Ekkor vettem fel az első történéseket a határon és a faluban. Vártam a további eseményeket a faluban, s miután szétdolgoztam az egyes sorsokat, már csak figyeltem őket a maguk valóságában. Ez a folyamat hét éven át tartott.

Szelmenc lakosainak sorsát 2007-ig követte. Továbbra is tartja a kapcsolatot a faluval, kapcsolatban áll a film főszereplőivel?
Sajnos csak néhányukkal. A falucska Ukrajna határán terül el, az oda-vissza út csaknem 1000 km, tehát az utazás nagyon időigényes. Tóth Tiborral néha telefonálok. Az a helyzet, hogy már más típusú szereplőkkel dolgozom együtt, tehát elsősorban őrájuk kell ráhangolódnom.    

Miért felel meg Önnek a hosszú távú adatgyűjtéses forgatási módszer?

BESZÉLGETÉS MAREK LEŠČÁKKAL,

a film forgatókönyvírójával és dramaturgjával

„Játékfilmesként” mi a vonz Téged a dokumentumfilmek világában?
Dokumentumfilmek készítésével - párhuzamosan a játékfilmekkel - valójában tanulmányaim befejezése óta foglakozom. Érdekel a valósággal való közvetlen kontaktus, hiszen ez a fajta munka hasznomra válik a játékfilmek készítse során is. Paradox módon, két utolsó filmem, a My zdes (Itt vagyunk) és a Slepé lásky (Vak szerelmek) tulajdonképpen a dokumentumfilm és játékfilm ötvözete. Véleményem szerint mindegy, hogy játékfilmről vagy dokumentumfilmről van szó, a film témája a lényeg. Az, hogy az adott téma feldolgozása dokumentum vagy játékfilm formájában történik, csak a kategóriába való besorolás szempontjából fontos.

Téged, mint a film dramaturgját és társszerzőjét mi fogott meg leginkább a Határ c. film forgatása közben?
Megdöbbentett az a tény, hogy hazánk területén létezik egy Kelet- és Nyugat- Berlinhez hasonlóan mesterségesen kettészakított falu. Legfontosabb feladat a történelmi tények, a majdnem 50 éves kettészakított időszak és az élő valóság „kiegyensúlyozása” volt. Egyrészt be szerettük volna mutatni a helyi lakosság határmegnyitásra irányuló törekvéseit, másrészt pedig, valódi emberek történetein keresztül olyan kapcsolódó témákkal is megismerkedhettünk, mint a munkanélküliség vagy embercsempészet.      

Miért hosszú távú adatgyűjtés?

BESZÉLGETÉS TOMÁŠ STANEKKAL,

a film operatőrével

Mi az ami a dokumentumfilmben érdekel?
Az állandó változatosság... a téma folytonosan fejlődik, számtalanszor menet közben is új emberek jelennek meg, új helyzetek teremtődnek. Az is érdekes, hogy valódi élethelyzetekről van szó és valószínűleg, amennyiben nem forgatnék dokumentumfilmeket ezek az emberek és történeteik számomra ismeretlenek maradnának. Az operatőri munka a dokumentumfilm esetében nagyobb szadadságot nyújt, viszont nagyobb kihívást is jelent. Én örömmel reagálok az új kezdeményezésekre, ill. előre nem látható helyzetekre, gyakran gyorsan kell reagálnom. Ez a Határ forgatása közben kissé nehezebb volt, mivel nem beszélem a magyar nyelvet.  
Kétségkívül szívesen dolgozom ebben a műfajban már csak azért is, mivel „klassz” rendezőkkel – karakteres személyiségekkel dolgozhatok együtt.  

Nem számít neked ez a fajta hosszadalmas munkamódszer?
Nem, éppen ellenkezőleg, élvezem, hogy visszajárhatok ugyanazokra a helyekre és nyomon követhetem a változásokat. Mindig jó érzés visszatérni ugyanarra a helyre, az ember egy bizonyos idő elteltével másképpen tekint ugyanazokra a dolgokra.

Mi a különbség a Határ és egy játékfilm forgatása között?
Nagy, már csak azért is, mert a Határ forgatása néhány évig tartott, míg a játékfilm egy, két, három hónap alatt elkészül.

Már beszélsz magyarul?

BESZÉLGETÉS MAROŠ ŠLAPETÁVAL,
a film vágójával

Mi az alapvető különbség a játékfilm és a dokumentumfilm vágása között?
A vágó szempontjából igazából nincs nagy különbség a játékfilm és a dokumentumfilm vágása között. A vágó feladata, hogy a feljátszott anyagból „működőképes” történetet készítsen. Ez ugyanúgy érvényes a játékfilm és a dokumentumfilm esetében is. A dokumentumfilm vágása talán több munkát igényel.

Miért hagytad magad rábeszélni a dokumentumfilmre, mit jelent ez neked?
A dokumentumfilm készítése esetében vonzó az, hogy a vágó számára az elégedettség mértéke, ami az  eredményt illeti, nagyobb lehet.  Az alkotói szabadság is nagyobb. Először szinte csak az ötlet létezik, az eredmény pedig maga a film! A dokumentumfilm vágásánál a vágó gyakran társforgatókönyv-íróvá válik, mivel forgatókönyíró a szó szoros értelmében igazából nem létezik. A munka gyakran a felvett anyag mennyiségétől függ. Hosszú távú adatgyűjtés esetében a felvett anyag általában nagyon sok, ezért a feldolgozás általában időigényes. Az számomra egyértelmű, hogy nem szeretnék csak dokumentumfilmekkel foglalkozni. A való világ gyakran nagyon szomorú és kegyetlen tud lenni és én szeretnék néha valamilyen vidám filmet is készíteni... Ezen felül: az emberek szeretik, sőt szükségük van az illúziókra. Amennyiben azonban a dokumentumfilm jó, a moziban ülő néző szempontjából mindegy, hogy dokumentumfilmről vagy játékfilmről van szó, a fő szempont az, hogy a film lebilincselő legyen.  

Mi volt számodra a legérdekesebb, ill. legnehezebb a Határ c. film munkálatai során?
Már nem is emlékszem pontosan, hogy mikor kezdtük el a munkálatokat ezen a projekten. Az évek során hatalmas mennyiségű anyagot vettünk fel. Órák százait beszéltük át Szelmenc lakosaival, nagyrészt magyarul... Én Jaro Vojtek és Marek Leščák csak szomorúan ültünk a vágóműhelyben, nem értettünk semmit... Cséplő Zsuzsa csatlakozását követően indultak be igazából a munkálatok. Nélküle talán soha nem tudtuk volna befejezni a filmet. Leküzdeni a nyelvi akadályt, ez volt a legnehezebb.   
A film azért érdekes, mert a főszereplő egy térség, hely, azaz egy falu. Igyekeztem, a hely hangulatát a lehető legjobban visszaadni. Ez - Tomáš Stanek kitűnő operatőrünk munkájának köszönhetően is - sikerült. Nagyon érdekes volt a hosszú távú adatgyűjtési módszer is. Érdeklődéssel és izgalommal figyeltük a helyzet alakulását Szelmencen. Megnyitják a határátkelőt vagy nem... Az idő, a történelmi változások összefüggéseinek megfigyelése mellett, lehetővé tette számunkra az egyes emberi sorsok alakulásának szemmel követését is. Véleményem szerint ezért is sikerült elkészíteni egy olyan filmet, amely a történelem egy bizonyos részét ragadja meg, viszont egyúttal időtlen is és emberi sorsokról szól. Számomra ez a film egy egyetemes mondanivalóval bíró, mély gondolatokkal teli történet. 
A forgatás során néhányszor személyes katarzist éltem át. Először a vágás után, mikor megjelent előttem az egész történet, majd a végső színkorrekciót követően, mikor fizikailag is tudatosítottam a film vizuális kvalitásait. További katartikus élményben volt részem a hangkeverés befejezése után. Nagyon örülök annak, hogy a film hangulata és a bemutatott élethelyzetek a lehető legjobban tükrözik a valóságot.  Ezennel szeretnék köszönetet mondani és kifejezni elismerésemet az összes filmben közreműködő munkatársnak, Jaro Vojteknak, a film rendezőjének, Marek Leščáknak, a film forgatókönyvírójának, valamint azoknak, akikről néha hajlamosak vagyunk elfeledkezni, azaz Tomáš Stanek operatőrnek, Cséplő Zsuzsa vágónak, Peter Groll zeneszerzőnek és Marek Lacena hangmérnöknek. 

Már megtanultál magyarul?:-)

BESZÉLGETÉS CSÉPLÖ ZSUZSANNÁVAL, a film vágójával

Mit a véleményed arról, hogy egy szlovák rendező készített filmet a szlovák-ukrán határon élő magyarokról?:-)
A kérdés valójában az, hogy tudott-e az a szlovák azokról a magyarokról vagy csak a helyszínen szerzett tudomást róluk, és mint vérbeli dokumentumfilmes „szagot fogott”; a helyszínen megismert emberi sorsok már nem engedték őt, hogy elszakadjon a témától.:-)

Játékfilm vagy dokumentumfilm vágása érdekel jobban?  
Játék vagy dokumentumfilm? Hm....legjobban "egy jó film" :-) mélyreható történettel.  Engem az „alkotás” folyamata izgat, ahogy a rengeteg felvett anyagból kialakul a történet. A jutalom ebben a varázslatos folyamatban az önzetlen, toleráns, értelmes és érzelmes bajtársak! / A hasznos „vitát” követően egy kis söröcske a közeli vendéglőben: -)  

Volt valamilyen értelme a film megszületésének? 
Sajnos kiderült, hogy értelmetlen határokat/nem csak szögesdrótból még manapság, a 21. században is állítanak, habár a forgatás kezdetén a helyzet reménykeltő volt.